Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Mi a fészkes fenét lehet itt tenni? -avagy: amikor előre magyarázzák a bizonyítványt

2009.11.09

Vészesen közelednek az új választások, parlamenti folyosókon már a költségvetés utáni kormánybukásról és februári voksolásról szólnak a legújabb pletykák. S ettől bizony nem csak az Országgyűléstől minden bizonnyal búcsút vevő SZDSZ és a középpárttá (egyre inkább úgy néz ki: harmadik erővé) zsugorodó szocik fáznak – hanem bizony a jelek szerint a Fidesz is. Narancsosék ugyanis sokat ígértek.

A 13-ik havi nyugdíj visszaadása, az adócsökkentés, illetve az ingatlanokat sújtó sarc eltörlése mellett maga a Vezér helyezte kilátásba nem is egy beszédében a szigorú számonkérést. És ezzel lesz a legtöbb gond. A gagyipopulista ígérethalmazból a győzelem után okosan, taktikusan lehet majd úgy mazsolázni, hogy sokan érezzék azt, kaptak valamit, de azért a költségvetés se szakadjon rá a kormányzatra. A legtöbben 20 év keserű tapasztalatai után már úgyis úgy vannak a parlamenti politikusokkal, hogy, ha azok közül valaki a szép, derűs napot dicséri, akkor máris kinyitnak egy esernyőt. Ők nem a Fidesznek hisznek. Ezt a kormányt, és megalkuvó, hazaáruló politikáját gyűlölik - jogosan - mindennél jobban.

Az elmúlt másfél évben a legnagyobb ellenzéki erő mögé felsorakozott milliók tehát elsősorban nem kolbászból font kerítést várnak Orbánéktól – hanem a jelenlegi arcátlan tolvajelit szigorú megbüntetését, az elsíbolt milliárdok visszaszerzését, és a nemzetközi karvalytőke megregulázását. Pontosan ez az, amit a Fidesz nem tud - mert nem akar – teljesíteni. Ők azonban okosabbak Karinthy rossz tanulójánál - már előre, a bukás előtt elkezdik magyarázni a bizonyítványt. Ennek jegyében az utóbbi hetekben meg is indult az óvatos visszatáncolás a korábbi harcias kijelentésektől.

Pokorni Zoltán az MTI-nek már egyenesen úgy nyilatkozott, hogy lényegében előre borítékolható, hogy a számonkérés eredményei „a várakozásokhoz képest szerények lesznek”. S, ha ez nem lett volna elég, bölcsen azt is megosztotta velünk, hogy a törvénytelen ügyletek, az állami vagyon szétrablásának felülvizsgálata elsősorban nem azt a célt szolgálja, hogy a lenyúlt hatalmas összegeket a nemzet visszakövetelje. Az ilyen alantas anyagiasság messze áll a kifinomult polgári ízléstől. Pokorni szerint a lényeg az, hogy „erkölcsileg” győzedelmeskedjünk és megmutassuk ország-világnak, hogy bizony lopni csúnya dolog.

Nos, ez polgáriról magyarra fordítva azt jelenti, hogy Gyurcsánynak, Szilvásinak, Draskovicsnak, és a többi mestertolvajnak lesz majd néhány kellemetlen napjuk, talán még a Hírtv is élő egyenesben közvetíti, ahogyan kommandósok látványosan bilincsbe verik őket. Aztán pár nap múlva haza is térhetnek szerény rózsadombi lakjaikba, ahol szabadlábon kiböjtölhetik, míg a felhozott vádak majd' mindegyike alól „bizonyíték hiányában” felmentik őket. Egy-egy felfüggesztett szabadságvesztést - - az „erkölcsi győzelem” végett - azért talán elereszt majd a bíróság, de a rablott szajrét nem bolygatja majd senki, vagyonelkobzásról pedig jobb, ha nem is álmodunk.

Mi a fészkes fenét...

No, ezt kell majd valahogyan lenyomni a 8 évnyi gyalázatos szabadrablást fogcsikorgatva végignéző ország torkán. Nehéz meló lesz, s nem is épp gusztusos, de máris van rá jelentkező sajtómunkás szép számmal. Például Szentesi Zöld László, aki a Magyar Hírlap hétfői számában egy Buddha bölcs nyugalmával magyarázza el tudatlan olvasóinak, miért nem szabad az újabb orbáni nyelvi leleménnyel „posztormantikusoknak” nevezett radikálisokra szavazni. Leginkább azért nem ők nem elég „tisztafejűek” és „tapasztaltak”. Ha azok lennének látnák, hogy „most, amikor a magyar kormányt Nemzetközi Valutaalapnak hívják, mi a fészkes fenét lehetne itt tenni...?”

Jó, nagyon jó, hogy a derék újságíró leírta ezt a mondatot. Mert ebben a mondatban, mint cseppben a tenger, benne van az egész elmúlt két évtized jobboldali nyomorúsága. Kezdődött ugye azzal, hogy „tetszettek volna forradalmat csinálni”. Aztán folytatódott azzal, hogy gyalázatosak ugyan az uniós csatlakozási feltételek, de, hát „képzeljük el, ha nemet mondanánk, hogy kivetne minket kebeléből Ajrópa". Később jött az iraki háború, amelyről mindannyian tudtuk, hogy tisztességtelen és aljas üzlet csupán, de, hát „mi lenne, ha épp most mondanánk nemet az USA-nak”. Szinte az egész határon inneni és túli jobboldali értelmiség könyörgött, hogy ne szúrják hátba a székely autonómia mozgalmat, ne szavazzák meg feltétel nélkül Románia csatlakozását, de, hát „mit szólt volna Brüsszel?”

Kell egy mumus

Húsz éve hallgatjuk, ahogyan a jobboldali sajtó üti a harci tamtamdobokat, majd, miután a vezérek az első puskalövéstől berezelve elmenekülnek, szépen elmagyarázza nekünk, hogy a másik oldalon iszonyú túlerő volt, és ők igazán mindent megtettek, de az egyetlen felelős döntés a meghátrálás volt. Most éppen az IMF a legyőzhetetlen mumus, és azt kezdik már most, jó előre beadni nekünk, hogy miért kell majd letenni előtte a fegyvert.

Hát köszönjük, de ebből nem kérünk! Épp elégszer kajáltuk már meg, és mindannyiszor megfeküdte a gyomrunk. Számos példát találni rá világszerte, hogy a mindenhatónak kikiáltott pénzügyi-gazdasági háttérhatalomnak igenis lehet nemet mondani. A legfrissebb épp a nálunk jelenleg jóval pocsékabb gazdasági helyzetben levő Izland, amelynek miniszterelnök asszonya nemrégiben vágta oda a Valutaalap hatalmasságainak, hogy számára elsők az izlandi emberek, utánuk jönnek a bálnák, s csak azután az IMF. S lám, nem omlott össze a reykjavíki tőzsde, nem menekült fejvesztve a tőke, s még a fókák sem sértődtek meg, hogy őket kihagyta a felsorolásból a kormányfő.

Ideje volna már felismerni, hogy azoknak az idegen hatalmaknak az ereje, amelyek előtt két évtizede újra, meg újra térdre rogy a magyar jobboldal, nem elsősorban a pénzükből és a befolyásukból ered (vakok lennénk, ha tagadnánk, hogy természetesen abból is) – hanem egyszerűen a saját gyávaságunkból. A Hírlap publicistája által „Jobbik-rejtvénynek” nevezett „titok” nem más, mint ennek a felismerése egyre több honfitársunk részéről. Az igény, hogy egyszer az életben ne arról kelljen hallgatnunk és olvasnunk, miért nem állhatunk a sarkunkra, hanem arról, hogy igenis meg merjük tenni, és azt is tudjuk, hogyan.

Sokszor halljuk majd az elkövetkező hónapokban, hogy ne menjünk fejjel a falnak. Nem is fogunk. Az elmúlt két évtized rendszerének árulásból, hazugságból és megalkuvásból épített bástyáit olyan faltörő kossal kell áttörni, amely a tisztesség, a bátorság és a szakértelem acélos ötvözetéből készült. Ez az érc már készül a Jobbik kohójában...

Balogh Gábor (forrás: barikád.hu)