Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Draskovics hamis bizonyítékokat mutatott be a sajtónak

2009.07.26

 

Állítólag törölték a fiatalok, megijedvén a nagy médiavisszhangtól, de hozzánk is eljutott nemrégiben néhány dolog, ami megcáfolhatatlanul alátámasztja: az igazságügyi miniszter meghamisította a bizonyítékokat a Magyarok Nyilai ügyében. Nagy rajtuk a nyomás, és mivel lényegében semmivel nem rendelkeznek a hazafiak ellen, kreáltak néhány "bizonyítékot" az erre szakosodott műhelyben. A botrányt a Kuruc.info robbantotta ki, a HírTV és a többi médium csak órákkal később csapott le az ügyre.
 
Friss: 
 

- Az egyik bonyhádi kísérletező megerősíti: az ő robbantásukat mutatta be Draskovics

 

- Tagadnak Draskovics elvtársék

 

2007 augusztusában Bonyhádon egy hatalmas, nyolc méter széles és három méter mély krátert találtak. Sokáig azt hitték, hogy meteorit csapódott be, a hír bejárta az egész sajtót, ám végül kiderült: csak néhány kémiát kedvelő fiatal szórakozott. Az elkövetők - köztük több gyermekkorú - beismerték tettüket, az eljárást azóta lezárták: nekik kellett állni a perköltséget, illetve voltak, akik felfüggesztettet kaptak, a legsúlyosabb ítélet 3 év felfüggesztett börtönbüntetés volt robbanószerrel való visszaélés miatt. "A fiatalok a robbantás után - az országos visszhang és a rendőrségi nyomozás elrendelése miatt - megsemmisítették azt a fényképsorozatot és videofelvételt, amit a helyszínen készítettek." - írja a Stop hírportál. De tudjuk: hiába törölnek csak úgy valamit a gépről, azt szakértők megfelelő program segítségével vissza tudják állítani. A házkutatások, géplefoglalások után például könnyedén hozzáférhettek ehhez a felvételhez a rendőrök. Ami külön érdekes, hogy a bírósági eljárásban ez a videó sem került elő, tehát szándékosan elrejtették a fakabátok, hogy később felhasználhassák... És meg is tették: most azt hazudták, hogy szenzációs bizonyítékokat szereztek, amelyen a Magyarok Nyilai gyakorolja a robbantást, ez pedig alátámasztja a terrorvádat...

 

Most a Kuruc.info birtokába jutott az, amit a bíróság sem tudott megszerezni, és amiről vélhetően még Drazséék sem tudtak: a bonyhádi robbantásról készült képek sem tűntek el, néhányat alább közzéteszünk, ugyanis egyedüliként hírportálunkhoz jutottak el ezek.

 

 


Eredeti kép a robbanás előtti pillanatról, Bonyhádon 2007 augusztusában

 


Hatalmas bonyhádi bumm (vessük össze a legfelső, rendőrségi képpel - teljesen ugyanaz, csak az a videóból, a "Magyarok Nyilai robbantásából" van kivágva...)

 

 

 

 

 

Nagy méretű kép a robbantásról ITT, ITT, ITT és ITT:

 

Mint az az alábbi videón hallható, Draskovics azt állítja a bemutatott felvételről, hogy a robbantást a Magyarok Nyilai hajtotta végre és vette fel, a cselekményt "terroristák" követték el.  A TV2 szintén alább látható felvételeiből és a mi képeinkből látszik: a helyszín ugyanaz, a bonyhádi esetről van szó... Lenne néhány kérdésünk az illetékeseknek. A bonyhádi robbantás elkövetőit ismerik, részben tizenéves fiatalok... A Magyarok Nyilai ügyében pedig középkorú férfiakat vágtak előzetesbe... Talán rossz címre mentek ki a kommandósok? Ha a bonyhádi robbantást elkövető fiatalok terroristák, akkor hogy lehetnek még mindig szabadlábon? Anno őket soha nem vádolták meg terrorizmussal...

 

 

 

 

 

Draskovicsék tehát csúnyán lebuktak, bizonyítékokat hamisítottak, melyeket Drazsé elvtárs bemutatott a sajtónak, mi pedig jelen cikkünkkel örömmel rúgunk bele egy jó nagyot a porban vergődő kapafogú patkányba. Kérdés, hogy megússza-e a felelősségre vonást ezek után... Lehet, hogy a nyomozás majd "kideríti": igen, a kérdéseses robbantáshoz valóban semmi köze nincs a Magyarok Nyilainak, de ki állíthatta ezt, ki miatt kerülhetett egy ilyen hamis bizonyíték a nyilvánosság elé? A tettes "ismeretlen", akta lezárva - holott mindenki tudja, kinek a háza táján kellene keresgélni, de mi Abszurdisztánban élünk... A bebörtönzött hazafiak ellen úgy tűnik nincs bizonyíték, csak próbálkoznak. Kérdés, mekkora botrány lett volna belőle, ha a bírósági eljárásban felhasználják ezt a videót, elítélik a jelenleg is előzetesben lévő hazafiakat, aztán utólag derül ki, hogy a bizonyíték nem valódi... De mi nem várhatunk eddig.

 


Ki nevet a végén?
Köszönet informátorainknak! Szabadságot a politikai foglyoknak!

(Annyit elárulhatunk, úgy bukott le Draskovics, hogy egy helybéli olvasónk felismerte a bonyhádi helyszínt a HírTV-n bemutatott rendőrségi videóban, és rögvest kapcsolt, hogy ezt anno diákok követték el, Magyarok Nyilai akciónak beállítani ezt hazugság... Mi pedig nyomozni k