Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Hétszázezres laptopok a honvédségnek

2009.03.04

Miközben drasztikus megszorításokat jelentett be tárcájánál Szekeres Imre honvédelmi miniszter, a Magyar Nemzet megtudta: darabonként 725 ezer forintért vásárol összesen 57 hordozható számítógépet (laptopot) a honvédség.

A beszerzés teljes összege meghaladja a 41 millió forintot. Szekeres egy hete közölte: a takarékosság jegyében az idén elmarad a kecskeméti repülőnap, a honvédmajális, katonai tisztelgések pedig csak az állami ünnepségeken lesznek.
(...)
Drasztikus intézkedéseket jelentetett be Szekeres Imre honvédelmi miniszter. Ugyanakkor 3000 "munkahely" létesítéséről is beszélt. A katonák utoljára 2001-ben emelt illetményét kéne rendezni előbb - vélte erre Simicskó István, aki az MNO-nak elmondta: az utóbbi esztendőkben felszámolták az ország védelme szempontjából fontos fegyvernemi képességeket.
(...)
Kezdeményezi hogy a feleslegessé nyilvánított ingatlanokat vegye át a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő, /!/ezzel így 1,2 milliárd forintot tudnának megtakarítani - sorolta Szekeres a megszorító intézkedéseket.
(...)
A szárazföldi haderőnemnél jelenleg 8250 fő teljesít szolgálatot - tette hozzá. A honvédség tárcalétszáma az Országgyűlés határozata alapján mindössze - a tízezres méretű adminisztratív létszámmal együtt - 24 950 fő, 1000 fővel emelték meg ugyanis a létszámot a pápai repülőtér beüzemelése miatt. 1000 katonánk rendszeresen külföldön van, 1000 felkészül erre a feladatra, váltásban 1000 "piheni ki" feladatát. Az országot pillanatnyilag mindössze alig több mint 5000 katona védi. "Ők többnyire könnyűlövészek, mivel a tüzérség megszűnt mint fegyvernemi kultúra, a harckocsizók errefelé tendálnak (két kezünkön meg tudjuk számlálni, hány harckocsi van működőképes állapotban a magyar honvédségnél)". A gépesített, nehézeszközökkel, páncélozott eszközökkel fölszerelt dandárjainkat lecsupaszították és könnyűlövész dandárokká alakították, ebből lett a tatai és a debreceni dandár - /Simicskó
(...)
Kezdeményezni fogom a kormánynál azt is, hogy a honvédelmi célra feleslegessé nyilvánított ingatlanokat, valamint a Nemzeti Földalap szintén feleslegessé vált ingatlanjait átadhassuk a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-nek, hogy őrzésük onnan kezdve ne katonai feladat legyen. Ezek az intézkedések fogják biztosítani, hogy kevés pénzből is jó teljesítményt tudjunk nyújtani - sorolta Szekeres a tervezett intézkedéseket.
(...)
A magyar honvédségnél jelen pillanatban egészségtelen arányeltolódást érzünk: a terrorelhárító szakcsapatok kialakítása olyan áron történt meg, hogy az ország védelme szempontjából fontos fegyvernemi képességeket felszámolták. Ez az egészségtelen aránytalanság odavezet, hogy hazánk bármilyen veszély esetén csak a szövetségeseire számíthat" - mutatott rá Simicskó

*** www.nemzetihirhalo.hu
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.