Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Olvasó: Miért nem fog a Fidesz soha kormányt alakítani Magyarországon?

2009.06.10
Olvasó: Miért nem fog a Fidesz soha kormányt alakítani Magyarországon?
Mindnyájunknak volt okunk pezsgőt bontani és önfeledten ünnepelni a Jobbik megérdemelt és már régen áhított győzelmét az EU parlamenti választásokon. Aki látta és hallotta a szocionisták és a Likud-testvér nyilatkozatait, az tudja, hogyan állunk jelenleg, de remélem arra is gondoltok mindnyájan, hogy a következő állomás az Országgyűlés bevétele kell legyen a nemzeti oldal számára. Ehhez pedig kérlek Benneteket, hogy juttassátok el minél több helyre a következő gondolatokat, hiszen a narancsfejű megtévesztettek még mindig azt hiszik, hogy „sosemvagyunkelegen” Viktor lesz a következő kormányfő szép hazánkban.

Holott minden épeszű és a magyarországi helyzetet ismerő hazánkfiának tudnia kell, hogy Orbán Viktor, vagy a Fidesz SOSEM FOG TUDNI MAGYARORSZÁGON EGYEDÜL KORMÁNYT ALAKÍTANI. Az ok is elég egyszerű: sosincsenek elegen, mert a magyar nemzeti oldal zsigerből utasítja el a zsidó megszállást, Orbán Viktor Likud helytartó úrnak pedig nem az a célja, hogy Magyarországot a magyarok számára tegye élhetővé, az izraeli gyarmatstátusz helyett.
 
Emlékezzetek és emlékeztessetek mindenkit - talán bannerben is felhívhatnátok folyamatosan az olvasóitok figyelmét - arra a tényre, hogy a Fidesz soha nem tudott volna 1998-ban kormányt alakítani a Torgyán vezette kisgazdák nélkül, és Orbán Viktor soha nem lett volna Magyarország miniszterelnöke, ha Torgyánt a mögötte álló józan ítélőképességű alvezérek nem az Orbánnal kötendő koalíció, hanem Hornék felé nyomták volna. Ez ténykérdés, a számok mindent elárulnak, ezt egyetlen fideszes megmondó ember vagy kampánystratéga sem tudja megváltoztatni és letagadni.
 
Magyarán: mindegy, hogy Torgyánt akár bolondnak, akár sátánfajzatnak, vagy zseniális, de gátlástalan politikusnak tartjuk, Torgyán és a kisgazdái emelték Orbán Viktort a kormányfői bársonyszékbe, nem a saját vagy stábja zsenialitása. És ez a helyzet azóta sem változott: Orbán Viktor egyedül képtelen volt mindeddig választást nyerni, hiszen megtagadja a radikális nemzeti oldalt, gyűlöli és megveti a kisgazdákat, és mint ahogy már hónapok óta a napnál világosabban látszik, retteg a Jobbiktól is.
 
Az ok egy és ugyanaz: mint ahogy nincsenek véletlenek, úgy nyilvánvalóan az sem volt véletlen, hogy már a nyolcvanas években nyugati zsidó milliárdosok Orbán Viktor és körét szemelték ki a politikai hatalomátvételre illetve annak színjátékára.

Kérdezem én, de kérdezzétek meg Ti is magatoktól: a nyolcvanas években, amikor nekünk normális, a ruszkik és gyilkos bolsevik-zsidó csicskásaik által elnyomott magyaroknak NEM, vagy kizárólag három évente adott a kommunista rezsim útlevelet, és mindenkinek összeszorult a gyomra, amikor a határátlépéshez közeledett, akkor érdekes módon, „teljesen véletlenül az ellenálló Bibó-kollégisták” amerikai, angliai és még ki tudja milyen ösztöndíjakon arra készültek, hogy ők lesznek az új politikai elit, és ők veszik át a komcsiktól a hatalmat.

”Teljesen véletlenül” a pápai, a felcsúti gyerekek és társaik lettek a kiszemeltek. Más, velük egykorú vagy náluk idősebb egyetemista nem is volt - nem is lehetett volna - érdemes külföldi ösztöndíjakra értelemszerűen, az akkor még több mint tízmilliós Magyarországon. Nem érdekes? Mint ahogy az is megérne egy misét, hogy akkor, amikor mindnyájunknak még a lélegzetét is ellenőrizték orwelli módon a kádári titkosszolgálatok és rendőrség, akkor az egykori maoista lázadó Demszky illegális nyomdát üzemeltetett a rendszer szeme előtt a zsidó, sőt ÁVH-s szülőket magukénak tudó társaival egyetemben. Ugyan már, használja mindenki a józan eszét!
 
A Jobbiknak pedig emlékeznie kell a MIÉP történetére, egy pillanatra sem szabad elfelejteniük, hogyan jártak Csurkáék. Mindennél beszédesebb volt már a MIÉP - sokak szerint gáláns és önfeláldozó, mások szerint végzetes hibának minősülő - együttműködési szándékának durva és megalázó visszautasítása a Fidesz részéről a legelső elbukott választást megelőzően, de gyalázatosan viselkedett az Orbán-kormányzat és adminisztráció az őket sarkalatos nemzeti kérdésekben mindig tisztességgel támogató MIÉP frakcióval szemben az egész kormányzati hivatali időszakuk alatt is.

Miért nem kellett akkor a MIÉP-szavazók támogatása? Mert kétségtelenül meg lett volna a kétharmad, elsöprő többséget képezhetett volna a jobboldal, amely többséggel ki lehetett volna takarítani az Országgyűlést, nem lett volna Gyurcsány- majd Bajnai-korszak és már akkor visszavehettük volna mi magyarok a saját hazánkat, ahogy Dr. Morvai Krisztinától most hallottuk a kampányban.
 
Mert még egyszer mondom: Orbán Viktornak nem a nemzeti Magyarország felélesztése és megtartása a célja. Ő ugyanaz, akiknek Don Corleone a Keresztapában a szívességek ellentételezéseként csak annyit mond: „Lesz majd egy kérésem...”

Viktorhoz tehát a zsidó keresztapáknak, a multimilliárdos, a magyarságot gyarmati rabszolgaságba döntő gazembereknek mindig „VAN EGY KÉRÉSÜK”, nevezetesen, hogy Magyarországon nem kerülhet hatalomra nemzeti erő, nem kormányozhat olyan párt vagy pártkoalíció, amely megakadályozná a zsidó honfoglalást.
 
Orbán Viktor rettenetesen elszámítja magát a mostani 56%-os eredmény fetisizálásával, hiszen a takony, börtönérett Ujhelyi azért ráérzett a(z) - hazaáruló politikai elit számára - igazi problémára az EU-választásokon: a 8 millió választópolgárból 2,6 millió ment csak el szavazni, és a Fideszre pusztán ebből a 2,6 millióból adták le 56 %-nyian a voksukat! 15 százaléknyian pedig a Jobbikot akarták az EU Parlamentben - és remélhetőleg a Magyar Országgyűlésben is - látni.
 
Miért? Azért, mert a Fidesz soha nem volt országos lefedettségű párt, soha nem volt nemzeti párt, soha nem fogadta el őket a parasztember, azért nem, mert a Fideszt olyan emberek vezetik - élükön Orbán Viktorral - akik ha kell reformátusok, ha kell zsidók, ha kell nemzeti érzelműek, ha kell, liberálisok.

Ja, hogy megváltoznak? Ilyen gyorsan és ilyen gördülékenyen? Lehet, hogy ugyanígy vissza is tudnak majd változni, ha kell, nemde bár? Azért ne higgyünk ebben, mert a Szentírásban is - nem egészen szabatosan, de valahogy úgy – szerepel, hogy „legyen a te igened igen, a te nemed nem, a langyosat kiköpi az Úr.” Tehát aki úgy képes váltogatni a vallását és a politikai hitvallását, mint más a kabátot évszakonként, az nem szavahihető ember, és nem nemzetvezetőnek való.

Csak az ilyen ember képes becsapni a saját választóit, csak az ilyen ember képes a rendőrállatok gyilkolásának kitenni, egészen pontosan prédául odavetni a benne szinte istenként hívőket. Ugyanakkor csak az ilyen ember képes azt is szem elől téveszteni, hogy az árulókat az is kinyírja, akit elárult, és végül az is, akinek köpött, hiszen mindkettő számára hiteltelenné válik az árulás pillanatában.

A Fideszt már sok mindenki kiismerte - igaz, még mindig nem elegen -, már minden korosztályt sikerült magára haragítani, a nemzeti oldalon érett, felnőtt módon gondolkodó emberek számára már nincsenek kételyek a Fideszt illetően. Akik még hihetnek abban, hogy legalább a zsidó telepesek megjutalmazzák őket a szavazataikkal, de ez hiú ábránd; ez az 56% az országgyűlési választásokon nem fog megismétlődni, mert a most porig alázott kommunisták és szocionisták mident megpróbálnak majd az előrehozott választásokon, hogy a betelepítés félbeszakításával fenyegető jobboldali nemzeti fordulatot valahogy megakadályozzák.

És nem a Fideszt fogják népszerűsíteni, ezt senki nem gondolhatja komolyan. A Jobbik 15 százaléka viszont - Vona Gábor ezt tisztán látja és jól mondta - vitathatatlanul bebizonyította, hogy nincsen elveszett szavazat, ezzel többet nem tudják senkinek az agyát kimosni. A pártapparátcsik főcenzor Lendvai Ildikó kollégájaként szocializálódott Kövér, az utolsó kommunista belügyminiszter vejeként életét tengető Stumpf, a maffiózó Pintér Sándor, az ügynök Martonyi és Schmidt továbbá az összes ex-párttitkár vagy munkásőr, illetve azok csemetéiként a Fideszben tevékenykedő Orbán-káderek nem bírják a nemzeti oldal bizalmát, és most teljes mértékben hitelüket vezették a magunkfajták szemében.

Hiszen hazudtak, és a hazugság mindennél nyilvánvalóbb, hiszen a számokat megváltoztatni nem tudják. Ha elvesztek volna a Jobbikra leadott voksok, akkor vajon hogyan alakulhatott volna ki a 15%-os szavazati arány, kedves Zsidesz-gyerekek? És vajon miért nem kellettek most is a Jobbik-szavazatok, miért nem fogtatok össze a Jobbikkal? Azért, mert akkor az MSZP sem került volna be a brüsszeli seggfej-istállóba, vagy lehet, hogy még a Fidesz mandátumok is megcsappantak volna a Jobbik javára?
 
Már most látszik a nagy nyüszítésből, hogy a zsidók éppen a Fideszen fogják leverni a „szélsőjobb megerősödését.” A zsidó lakóparkok újdonsült lakóival - persze számukra megérdemelt módon a szolgai megalázkodásuk „köszöneteként” - a cselédmédia már elhitette, hogy a Fidesz náci párt, holott nincsen talán a Fidesznél szolgaibb és gyalázatosabb lakájuk a zsidóknak Magyarországon. De ez így jó, ha Viktornak ez kellett, hát megkaphatja.
 
A Jobbik megérdemelten és jogosan győzött, a „Magyarország a magyaroké!” sokak által régóta áhított jelszava megmelengette minden igaz magyar hazafi és honleány szívét. A Jobbiknak most már a kisgazdákat kell megszólítania, a megalázott, kifosztott tisztességes termelőket, akik eltartják az egész országot mind a mai napig. Ha a Jobbik képes lesz a gazdálkodókat, időseket, középkorúakat és fiatalokat egyaránt megszólítani, segítő jobbot tud nekik nyújtani, akkor a Fidesznek is kevés szék jut majd a parlamenti patkóban.

Ezért, kedves fideszes, de hazafi barátaim, szavazzatok a Jobbikra, mert még azt is megérhetitek, hogy megismeritek Viktorotok igazi arcát: hiszen ha a Jobbik - várhatóan - megsokszorozza ősszel a szavazatait vagy csak megőrzi ezt a 15 százalékos erejét, akkor „sosemvagyunkelegen” Viktor a szadesszel vagy a kommunistákkal fog összeállni, nem a Jobbikot fogja választani, hiszen Izraelben végleg útilaput kötnének a talpára, és elzárnák a most még nyitott bőségszarut.

Győzzön tehát a következő választásokon is a Jobbik, vegyük vissza a hazánkat, és számoltassuk el a húsz év nemzetrablóit, töltsük meg velük a börtönöket vagy nyissuk meg számukra a kőbányákat, hogy végre hasznára is lehessenek a nemzetnek!

Szebb jövőt !

Karvalits Endre
 
 
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.